Médiabefutó 2006
jelentkezés

 

A versenyrõl

A Médiabefutó a legnagyobb szabású romániai magyar tehetségkutató verseny. Idén 10 helyszínen, 3 fordulóban (helyi, regionális, országos) zajlik. Szervezõi az RMDSZ és a Transindex. 2004-ben és 2005-ben több mint 5000 fiatalt mozgatott meg, jelentõs média- és szakmai visszhangja volt. A fellépõk közül többen bekerültek az erdélyi fesztiválok vérkeringésébe.

A verseny három kategóriában zajlik (ének-zene, tánc, vers-próza-jelenet).

Hogy kategóriánként hány produkciót enged tovább a zsûri a helyi, illetve a regionális szakaszokról, nem rögzített. Elõfordulhat, hogy kategóriánként egy produkció sem kerül be a következõ fordulóba, de az is, hogy a zsûri nagy számú produkciót enged tovább – ezt minden esetben a mezõny erossége dönti el.

Minden versenyt egy elõselejtezõvel egybekötött fõpróba elõz meg, amely során az elõzsûri “betekint” a produkcióba és a rendezõ színpadra alkalmazza a gálát.

Minden fordulóból továbbjut egy, a közönség által bejuttatott produkció. A közönségszavazatok a Médiabefutó hivatalos honlapján adhatók le. A szervezõk fenntartják a jogot, hogy az esetleges technikai visszaéléssel generált szavazatokat ne vegyék figyelembe.

A versenyre a Médiabefutó hivatalos honlapján lehet regisztrálni, a regisztráció beindulásától (október 9.) a helyi szakasz selejtezõ-fõpróbáját megelozõ napon 20 óráig.

Egy elõadó egy kategórián belül legfeljebb két különálló versenyprodukcióban vehet részt, ezek közül legfeljebb egy lehet magánszám.

Amennyiben a fellépési sorrenddel kapcsolatos speciális igények merülnek fel, kérjük a helyszínen a gála rendezõjének elõre jelezni. Speciális kellékigényrõl a regisztráció során kell beszámolni.

A színpadi effekteket, negatívot, tánczenét hagyományos CD-n vagy mp3 formátumban kérjük.

A Médiabefutó 2005 nagydíjasa, illetve három kategória-fõdíjasa nem nevezhet be a versenybe.